| |
II. Mosolytenger Gyermekfesztivál
(Zenta, 2011. június 12., 14.00 – 21.00)
Délvidéki szinten nincs kifejezetten a 4-12 éves korú gyermekek számára megfelelő szórakozást, játékot, tanulást biztosító külön rendezvény, fesztivál. A lokális, kisebb, gyermekprogramokat is magukban foglaló rendezvények mellett vannak ugyan a korosztály részére az iskolák bevonásával megszervezett különböző előadó-művészeti vetélkedők (színház, népzene, néptánc, népi játékok, szavalás), de nincs ún. összművészeti, globális, vajdasági gyermekrendezvény. Ezért tartottuk fontosnak a tavalyi évben, hogy a gyermekek az óvodák és iskolák által szervezett programokon kívül új szemléletű rendezvényen is részt vegyenek, mely nagyban hozzájárulhat a szocializálásukhoz, pozitív jövőképükhöz. Ezért szerveztük meg a tavalyi évben először a Mosolytenger Gyermekfesztivált.
A rendezvény közvetlen célcsoportja a 4-12 éves korú magyar gyermekek Délvidék területéről. A közvetett célcsoport pedig az őket elkísérő szülők és érdeklődők köre. A rendezvényre mintegy 1.000 gyermeket várunk, valamint kb. 500 felnőttet.
A rendezvény szervezése a korábbi sikeres rendezvényeink szervezési tapasztalataira építve hálózatos alapon, mintegy 15 civil szervezet bevonásával történik. A fesztiválra 2011. június 12-én, vasárnap 14.00 és 21.00 óra között a zentai Népkertben kerül sor.
A rendezvény teljesen ingyenes, a résztvevő gyermekek minden helyszínt, játékot térítésmentesen használhatnak. Sőt, az egyes helyszíneken garasokat (a fesztivál fizetőeszköze) gyűjthetnek, amelyen nyereményszelvényeket tudnak vásárolni, s a fesztivál közben és a végén pedig értékes nyereményeket sorsolunk ki közöttük.
SZÍNPAD
14.00 – 14.05
En-An együttes: Mosolytenger Gyermekfesztivál himnusza
14.05 – 14.15
Ünnepélyes megnyitó: Lovas Ildikó, a Magyar Nemzeti Tanács kulturális tanácsosának köszöntő beszéde
14.15 – 14.45
En-An együttes koncertje
14.45 – 15.05
A verbászi Szirmai Károly Művelődési Egyesület Gyermekcsoportjának színdarab játéka (Julia Donaldson: A graffaló)
15.05 – 15.25
Midnight tánccsoport fellépése
15.25 – 15.45
Mazsorett csoport fellépése
15.45 – 16.15
Harmonika zenekar, Magyarkanizsa
16.15 – 17.45
Vajdasági művészeti vetélkedők győztesei
- Október 10. Általános Iskola, Kispiac: Ludas Matyi című előadás
- Nagybecskereki Színjátszó Csoport: A lány, aki mindenkit szeretett című előadása
- Cseh Károly Általános Iskola csoportja, Ada: Dráma-pedagógiai bemutató
- Október 10. Általános Iskola színjátszó osztálya, Horgos: Napfogyatkozás című előadása.
18.30 – 19.30
Nyereménysorsolás
19.30 – 20.30
Alma zenekar fellépése
SZÍNPAD ELŐTTI TÉR
17.45 – 18.30
Középkori lovagi bemutató (Szt. Longinus Középkori Hagyományápoló Egyesület)
20.30 - 21.00
Dobosok és tűzzsonglőrök fellépése
BÁBOZÓS SAROK
14.30 - 15.30
Dárika bábcsoport, Zenta – Kopasz Ildikó
15.30 – 16.30
Gyermekbarátok, Zenta – Pejin Teréz
16.30 – 17.30
Dárika bábcsoport, Zenta – Kopasz Ildikó
KÖZÉPKORI VÁRI VIGASSÁG
A St. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület által felépített középkori várban elkészítheted fegyveredet, ostrom alá veheted a kialakult csapatoddal a várfalat, s emellett még íjjal is célba lőhetsz.
Kipróbálhatod a régi idők szabadtéri és táblás szórakozásait, az ókor és a középkori Európa kedvelt vásári legénykedéseit, időtöltéseit, valamint a közelmúlt magyar népi játékait.
TOMA ÉS CSAPATA
Régi és modern játékok tervezői, készítői teszik lehetővé, hogy e jeles napon játékos kedvű felnőttek és gyerekek együtt élvezzék a közös Játék örömét! A budapesti Toma és Csapata várja a játékos kedvűeket! A történeti játékkincs gyűjteményük, akár sok órás különleges időtöltést adhat bármely korosztályú és érdeklődésű, játszani nem rest vendégnek. Ezek a régmúlt idők játékai, az ókortól a közelmúlt néprajzáig, autentikus eszközök közreműködésével. Dió, érme, kötelek, pálcák nagyszámú arzenálja, rendszerink hat tematikai csoportban elkülönítve. Van itt Szekérke játékokkal, Hordós játék, Tréfás játékcsomag. A hat állomáson több tucat autentikus mókát próbálgathatnak és tanulhatnak meg a résztvevők.
JÁTÉKSZIGET
A budapesti Más Produkció Manókuckó gyerekjátszó várja a legkisebbeket, mert a nagy rendezvények sokszor fárasztóak a legkisebbek számára, ezért fontos, hogy legyen számukra egy kényelmes játszószőnyeg, telis tele játékokkal, ami csak az övék. Egy óriási játszószőnyegen elhelyezett biztonságos, mozgásos és képességfejlesztő játékok sokasága várja a gyermekeket. Felügyeletükről képzett animátorok gondoskodnak. A nagyobban számára pedig több, mint 40 féle társas- és ügyességi játék közül lehet válogatni a résztvevőknek. A játékok között megtalálhatóak a klasszikus társasjátékok, valamint az asztali jégkorong és a gombfoci is.
TÁBLAJÁTÉK-BIRODALOM
Surányi Ferenc magyarországi feltaláló több mint 50 különböző táblás ügyességi játékkal készül a gyermekek számára. A játékok mind egyéni találmányok, csak nála lehet játszani velük, és erre most Zentán is sort keríthetnek az érdeklődők.
ILLÚZIÓK HÁZA
Mi az Illúziók Háza? Az Illúziók Háza nem múzeum, nem iskola, nem játszóház, nem fedett vidámpark, nem művelődési ház és nem is szórakoztatóközpont, viszont ezek mindegyikéből tartalmaz valamit: játékos, interaktív kiállítás. Mindenkit arra biztatunk, hogy nyúljon a tárgyakhoz! A játékok a természettörvények valamelyikének működését mutatják be, segítségükkel a látogatók saját maguk tapasztalhatják meg, hogy a világ érdekes!
Mire jó az Illúziók Háza? Játékokkal, demonstrációs eszközökkel megismerkedve, szórakoztató formában kerülhetnek a gyermekek közelebb a természettudományokhoz.
ÜGYI-FOGYI
A Tiszamenti Nagycsaládosok Egyesülete közös kifestéssel, rajzolással és ügyességi játékokkal várja a gyermekeket. Az Eszperantó Egyesületnél izgalmas és érdekes játékokat játszhatnak a gyerekek: rajzolás lúdtollal, kuglizás, bábok célzása, karikadobálás, korongdobálás, labdaterelés söprűvel. A Gyermekbarátok Egyesülete egyben érdekes, szórakoztató és ügyességi játékokkal várják a gyermekeket: Kacsatalp, Százlábú, Ugráló és Dobáló elnevezésű játékok A Kéz a kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezete szervezésében különböző futkározós feladatokat kell végrehajtania majd a gyerekeknek érdekesebbnél érdekesebb akadálypályákon, célba dobálhatnak diókat.
ÜGYESKEDŐ
Az Archimedes RainbowLand (Szivárványvilág) elnevezésű gyermekprogrammal készül, melyek kreativitáson alapuló, mozgással összekötött játékok lesznek, s mindez angolul. Az Európai Felsőoktatási Központ "Szülők előre!" elnevezésű programmal készülnek, melyben a szülőknek is készítenek játékokat: hogyan játszanak a gyerekekkel, hisz a közös időtöltés az emberi kapcsolatok alapja. Ezen kívül a szülők írhatnak rövid 2-4 soros kis versikéket, a gyermeknapi élményeik kapcsán, rajzolhatnak vicces, humoros karikatúrákat. Amelyik szülő részt vesz valamelyik játékon, egy pontot szerez gyermeke számára. AZ ART 90 Stúdió vásznon való nagy közös festéssel készülnek. A "Tornyosért" Civil Szervezet gipszfigura festéssel és só-liszt gyurma festéssel készülnek, amikor is a gyermekekkel a figurákat kiöntik, száradni hagyják, majd vízfestékkel kifestik, lehet lakkozni is, de nem kötelező. A Dárika bábcsoport bábdarabok előadásával (Versenyfutás és Sündisznócska lovagol című bábdarab) kívánják szórakoztatni a legkisebbeket, illetve ujjbábok készítésére is vállalkozhatnak a gyermekek.
JÁTSZÓSAROK
Az adai Kerekítő Magyar Pedagógusok Egyesülete ölbeli játékok, mondókákkal készülnek a 0 - 5 éves korú - édesanya és gyermek önfeledt közös játékra. A játékok jellege: népi ölbeli játéktár felidézése, mozdulatkincs és hangjáték kiséretében-hintáztatók, lógázók, csiklandozók, cirógatók, dögönyözők, höcögtetők, lovagoltatók, ének, mókás mondókázás és játék Kerekítő Manóval.
JÁTÉK - KAVALKÁD
Az adai Balog József fajáték-készítő segítségével a kicsik és a nagyok is beleshetnek és találhatnak is maguknak az érdekesebbnél érdekesebb, kisebb, nagyobb fajátékok világában valami számukra rendkívülit.
A "Ci-Fi" Civil Központ "Gyermekek határok nélkül" projektjének köszönhetően a gyermekek egy kialakított sátorban újonnan vásárolt társas- és ügyeségi játékokkal, puzzle-val is szórakozhatnak.
DOKTOR BUBÓ
A zentai Vöröskereszt segítségével a helyszínt látogatók bepillantást nyerhetnek abba, hogy hogyan kell gyorsan egyszerűen sérüléseket ellátni, mindezt úgy, hogy a legkisebbek számára is érdekes legyen. Sérüléseket festethetnek magukra (nyílttörés, zúzódás stb.).
De az elsősegély bemutató mellett játékokkal is várják a gyerekeket: asztalon játszható különféle ügyességi játékokkal, kifestő képekkel.
KÉZMŰVES FALU
A Zentai Gazdakör Hagyományőrző kézimunka szakága hagyományos versikékkel, dalokkal, ügyességi játékokkal készülnek, amikor is a vers folytatása, dalok folytatása lesz a feladat, illetve a kiállított tárgyaikból hagyományos kézimunkák kiállítását tervezik. A Rozetta Kézművestársaság a gyermekeknek kidolgozott kézműves programmal színesítik a fesztivált. Ez a program több kézműves szakág bemutatójáról szól. Ezúttal fonálsodrással, foltmozaik bemutatóval, gyermekjáték (rongylabda, csutkababa, csutkagóré) készítéssel kedveskednek a közönségnek. Az érdeklődő gyerekek egyedül illetve szüleikkel közösen ki is próbálhatják a különféle kézműves technikák fortélyait, az elkezdett félkész darabokat befejezhetik, illetve el is vihetik magukkal a saját készítésű kész munkákat. Olyan használati tárgyak készítését mutatják be, amelyek nem túl bonyolultak és beleilleszthetők régiónk anyagi kultúrájának ismeretanyagába. A felsőhegyi Ballangó Civil szervezet üvegfestéssel, dísztárgyak közös készítésével várják a gyermekeket.
ZÖLD SZIGET
A Locator Város és Környezetvédő Egyesület megmutatja, hogy mire is használhatók a szemétnek vélt tárgyak. Újrahasznosítható tárgyakat készíthetnek, pl. szélcsengőt, szélkakast, csörgőt, célba dobálhatnak a gyermekek pillepalackokat, kupa-várat építhetnek, és még arcfestés is lesz náluk.
BOLOND ISTÓK
A bácskossuthfalvi Szabadidő-szervezők Egyesülete szórakoztató, figyelem lekötő programokat kínál: rekeszmászás, játékok ejtőernyővel, játékok nudlival, lufi hajtogatás, körjátékok, fogadó játékok, tánctanítás.
TORONYŐRÖK
Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete által lehetőség nyílik a zentai Városháza tornyába való fellátogatásnak úgy kicsiknek, mint a kicsit nagyobbaknak is.
KARTONBABA-KIÁLLÍTÁS
A gyermekfesztivál kapcsán kiírt képzőművészeti pályázatra beérkezett legötletesebb és legszebb kartonbabák kiállítása is megtekinthető lesz.
UGRÁLÓVÁR
Kicsik és nagyok egyaránt élvezik az önfeledt ugrándozást, mókázást, ezért bevetheted magad az ugrálóvárba, trambulinozhatsz, kanyaroghatsz labirintusban. Trambulinok, ugrálóvárak kavalkádja is várja a Népkertbe látogató gyermekeket.
LOVAGLÁS
4 csodaszép paripa egyikén próbálhatod ki, hogy milyen lovagolni, s ha jó leszel, akkor még lovat is simogathatsz.
TOMBOLA
Az információs sátornál lehet majd az összegyűjtött garasokat tombola szelvényre beváltani. Napközben a szerencsésebbek a 385 édesség-csomag egyikét nyerhetik meg (200 vatta-cukor, 100 fagyi, 50 csomag cukorka, 35 kürtöskalács), míg a 18.30-től kezdődő nyereménysorsoláson további száz ajándék vár gazdára (kerékpár, iskolatáskák, görkorcsolyák, labdák, könyvek stb.)
ALMA EGYÜTTES
A budapesti Alma zenekar kezdetben csak felnőtteknek játszott, később egy véletlen megkeresés kapcsán kezdtek el gyerekeknek zenélni. Az egyedi hangvételnek és a nagy sikernek köszönhetően sorra érkeztek a hasonló felkérések és egy idő után azon kapták magukat, hogy már szinte kizárólag gyerekkoncertjeik vannak - így nőtték ki magukat gyerekzenekarrá.
.....A családi koncert során az egyedi stílusú etno zenét játszó együttes improvizatív módon kezeli a táncos-zenés együttlétet: a gyerekek, sőt a szülők is aktív részesei és formálói a sok vidámsággal fűszerezett műsornak.
Sikerük kulcsa a gyermeklelket megérintő őszinteségben, a "nevető",- és "tánc-izmokat" egyaránt megmozgató képességükben rejlik...
TŰZZSONGLŐRÖK ÉS DOBOSOK
Este felvillannak a tűzzsonglőrök lángjai és a dobosok dübörgése fog gondoskodni a hangulatról.
|
|