New Page 1


Linkek:

New Page 1

A honlap felújítása a Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi Titkárság támogatásával valósult meg

 

 

Aktuális

 

 
 

I.Civil Nap - Orom /2012. június 02. /

Az idei Windmill fesztivál keretein belül az orormi People civil szervezet első alkalommal szervezi meg  civil szervezeteknek és egyesületeknek rendezett főzőversenyét Oromon a műemlékvédelem alatt lévő szélmalomnál június 2-án, melyre ezúton tisztelettel és szeretettel meghívjuk és felkérjük, hogy szervezetével az idei évben vegyen részt rendezvényünkön.

A rendezvény célja, a civil szervezetek munkájának bemutatása, közösségi szellem formálása tevékenységükkel, melyek rámutatnak a civil szféra jelentőségére, szükségszerűségére, a megjelent szervezetek értékeinek megismertetése, szervezetek egymás közötti kapcsolatainak erősitése.

Az egynapos program vajdasági civil szervezetek bevonásával megvalósuló rendezvény, mely a szektor széles rétegét fogja át, az ifjúsági csoportoktól a nyugdíjas egyesületekig.
Bemutatkozási lehetőséget biztosítunk a résztvevő szervezeteknek színpadi produkció, illetve a kiállított standokon írásos formában.

A szervezetek a rendezvány alatt egymással videó riportot készitenek, melyen keresztül  információkat gyűjtenek a másik szervezet munkájáról, tevékenységeiről. Az igy felvett anyagot az egyesület honlapján mindenki számára elérhetővé tesszük.

Rendezvényünk részletes programja a következő:

11.00 óra  Regisztrációa főzőhelyek elfoglalása,


11.45 Megnyitó. Köszöntők

12.00 People civil szervezet és a  szélmalom rövid bemutatása, polgármesteri köszöntő


12.30-13.00 húsosztás


13.00 főzőverseny STARTJA

A nap folyamán végig:
.
Kérdőíves felmérés a lakosság körében, ismerik-e a civil szektort, részt vesznek-e annak munkájában.
Kézműves kirakodóvásár (Helyet biztosítunk kézműveseknek,hogy népszerűsítsék portékáikat.A jelentkezéseket várjuk a 060/5571630 számra)

Vendég zenekarok

14.00-15.00-ig-Rodeo-bika verseny a csapatoknak


14.00 – 16.30-ig Színpadi produkciók

17.00 A főzőverseny eredményhirdetése a színpadon

A jelentkezés csapatonként 1000RSD, ami tartalmazza a 2 kg borjúhúst, ( a csapatok a helyszínen kapják meg). Azok a csapatok, akik a 2 kg hústól többet szeretnének főzni, azt maguknak kell biztositaniuk.

A résztvevőknek biztosítunk tüzifát a helyszinen. Minden mást, ami a főzéshez és a főzőhelyek kialakításához szükséges a szervezetek maguknak kell, hogy biztosítsák.

A helyfoglalás érkezés szerint fog történni.

 

Az eredményhírdetés után kezdetét veszi a 3.Windmill fesztivál a részletes programot megtekintheti a  www.wix.com/windmillfest/windmillfest weboldalon.

 

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését és részt kíván venni az I. Civil Napon kérjük,  e-mailben vagy telefonon  jelezze számunkra.

 

Müller Zoltán - elnök

mobil:060/5571630

Email:

civilnap.orom@gmail.com

 

Jelentkezési határidő: május 28.

 
 

 

 

   

∙ A honlapot a szegedi Délvidéki Magyarok Ifjúsági Szervezete működteti ∙